A kiátkozott: Chorin Áron

Egy fiatal rabbi

A 19. század első felében a magyarországi zsidó közösségekben pattanásig feszült az újítani kívánók és a konzervatívok ellentéte. A megelőző évszázadokban a zsidóság elzárkózott a külvilág elől. Az új korszak azonban a gettókon kívül és belül egyaránt felborította a hagyományos életformákat. A zsidó tradíció modernizálása Németországban kezdődött. Egyre többen vélték úgy, hogy a vallási előírásokat korszerűsíteni kell. Hamarosan a magyarországi zsidó közösségek is szembetalálták magukat a kérdéssel: engedjenek-e az új idők szelének, vagy zárkózzanak hagyományaikba? Az újítók egyik vezéralakja a Chorin dinasztia alapítója, Chorin Áron rabbi volt.
Chorin 1766-ban született a morvaországi Mährisch-Weisskirchenben (ma: Hranice na Moravě, Csehország). Vallási tanulmányait a mattersdorfi és a prágai jesivákban (kb. főiskola) végezte. A jesivákban a diákok általában párban tanultak, hogy egymást kérdezve, segítve könnyebben elsajátítsák az anyagot. Chorin képességeit mutatja, hogy neki nem volt párra szüksége a bonyolult vallási problémák feldolgozásához. Az ígéretes növendék azonban először nem rabbinak készült. 1783-ban kereskedelmi vállalkozást alapított, de rögtön bele is bukott. A cseh- és magyarországi zsidóság szegényebb lett egy rossz kereskedővel, de gazdagabb egy nagyhatású rabbival: 1789-ben az aradi közösség meghívta Chorint, hogy legyen a vallási vezetője.   

A kecsege-csata

A valódi hivatásához visszatalált Chorin lelkesen vetette bele magát a zsidó vallási-tudományos életbe. Mind évszázadok óta mindig, Európa rabbijai ekkor is élénk vitákat folytattak egymással, és rendszeresen megküldték egymásnak írásaikat. Chorint szimpátiával figyelték, a feltörekvő, tehetséges fiatal vallási vezető sikert aratott munkáival. Mivel azonban egyre többször a vallási újítások mellett foglalt állást, a konzervatív rabbik hamarosan veszedelmes eretneket láttak benne.
Az első nagyobb botrány egy látszólagos részletkérdés körül tört ki. A zsidó hagyomány tiltja az uszony és pikkely nélküli vízi élőlények fogyasztását. Persze ez azon is múlik, hogyan definiáljuk a pikkelyt. Mindenesetre egyes halak esetében nem egyértelmű a helyzet. A kecsegét például a szefárd hagyomány kósernek, az askenázi viszont tréflinek minősítette. Ezért aztán bombaként robbant, amikor a nagy tekintélyű askenázi prágai rabbi (egyébként Chorin mestere), Ezékiel Landau úgy foglalt állást, hogy a kecsege fogyasztható. A döntés végletesen megosztotta a Kelet-Európa zsidó közvéleményét. A konfliktus persze túlmutatott önmagán: a megengedő határozatot az újítók támogatták és a konzervatívok támadták. Chorin szenvedélyesen az előbbiek pártjára állt és ezzel végleg elvesztette az utóbbiak szimpátiáját.
Ennek hamarosan kézzelfogható következményei is lettek. 1802-ben Chorint meghívták, hogy foglalja el a Somogy vármegyei főrabbi székét. A konzervatív mozgalom vezéralakja, a pozsonyi Moshe Scheiber rabbi azonban meggyőzte a helyi zsidó vezetőket, hogy Chorin eszméi kártékonyak, így azok elálltak a meghívástól.

Az eretnek

Mindez nem tántorította el Chorint az újításoktól, sőt. A kecsege-kérdésnél lényegesen nagyobb horderejű változtatásokat javasolt. Úgy vélte, hogy a szombati utazási tilalom az új viszonyok között tarthatatlan, ezért engedélyezte volna a vasúti utazást. A 16. századi keresztény reformációhoz hasonlóan azt akarta, hogy a vallási szertartásokat mindenki értse, ezért a héber helyett a németet javasolta a közös imádságok nyelvének. A németországi zsidó közösségekben ádáz csata dúlt az orgona használata körül: a reformerek szerint megszépítette és ezzel a tömegek számára vonzóvá tette a szertartásokat, míg a konzervatívok túlságosan hagyományidegen és keresztény mintákat követő szokásnak bélyegezték. Chorin tudatosan közösséget vállalt a német újítókkal: az aradi volt az első zsinagóga Magyarországon, ahol  megszólalt az orgona (1842). Kilépve a szigorúan vett vallási kérdések köréből a rabbi szorgalmazta, hogy minél több zsidó térjen át a hagyományos pályákról a földművelésre és a kézművességre.
Chorin a reformerek ikonikus alakjává vált, így törvényszerűen került összeütközésbe a konzervatív rabbikkal. Javaslatait összefoglaló, 1803-as könyvét a morvaországi főrabbi máglyára akarta vetni. Chorint az óbudai bét din (vallási bíróság) elé citálták, és megfenyegették, hogy levágják a szakállát, ha nem vonja vissza tanait. A teljes erkölcsi megsemmisüléssel járó büntetés kockázata és a bíróság előtt gyülekező ellenséges tömeg nyomása arra kényszerítette az aradi rabbit, hogy megtegye, amit követelnek tőle. Ennek ellenére a kijáratnál fizikailag is inzultálták. Ez nem volt példa nélküli: évekkel később az ultrakonzervatív pozsonyi jesiva hallgatói kövekkel dobálták meg Chorint.
Chorin elszigeteltsége később csökkent, de teljesen sosem szűnt meg. 1844-es temetésén (a szintén a reformirányzathoz tartozó) Pillitz Dániel szegedi rabbi így fogalmazott: „Tanai nem voltak alkalmasak a korához, vagy kora nem volt alkalmas tanaihoz”. Arad városában ugyanakkor Chorin igen népszerű volt mind a zsidók, mind a többségi lakosság körében: temetése napján megszólaltak a keresztény templomok harangjai, a minoriták pedig misét mondtak Chorin lelki üdvéért.