Kőszén, kórház, Chorin csekk

A Chorin-család egyik legnagyobb alkotása a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. és az ahhoz kapcsolódó temérdek beruházás volt. Ami Hatvannak a Deutsch- és Csepelnek a Weiss-család, az Salgótarján és környéke számára a két Chorin, akik munkát, pénzt és fejlődést hoztak a vidéknek.  
1891 és 1910 között az idősebb Chorin megtízszerezte a vállalat termelését és munkásainak számát, amely 1300-ról 13.500-ra nőtt. A fiatalabb Ferenc ehhez cement-, tégla-, üveggyárakat, vasipari üzemeket és áramellátókat építetett. 1920-ra már 139 magyar város és község kapta a vállalattól az elektromosságot.   
Az Rt. széles körben gondoskodott munkásairól és a környék lakosságáról. 1943-ig 919 épületben 2944 lakást építettek mintegy tízezer alkalmazottnak. A cég ekkor 17 iskolát tartott fenn 1600 gyermek számára. Az első kórházat az Rt. 1870-ben építette Salgótarjánban, ezt később folyamatosan bővítették és a környéken két alkórházat és 14 rendelőt hoztak létre. 1942-ben már 1901 beteget láttak el. 1924-ben felépítették a salgótarjáni gimnáziumot, amelyet 1939-ben a városnak adtak. Dorogon nem csak a munkáslakások, hanem a katolikus plébánia és a templom felépítését is támogatták. A plébános lakásának bérét, fűtését, világítását is a vállalat fizette.    
Chorinék sokat áldoztak vagyonukból az általuk fontosnak tartott célokra. Jelentős összegekkel támogatták a Nyugat című legendás lap megalapítását. Az ifjabb Chorin a két világháború között számos olyan újságot finanszírozott, amely szemben állt a szélsőjobboldali gondolatok intenzív térhódításával. Az adakozás – ahogy a többi jelentős nagytőkés családban is - kötelező eleme volt a mindennapi életnek. Chorinék évtizedeken keresztül jelentős összegekkel támogatták a legkülönfélébb célokat: nyomorenyhítés, árvízkárosultak, árvák megsegítése.    
Az ifjabb Chorin rendszeresen segített írókat, költőket, és korántsem csak a hozzá közelállókat: a tehetséges, de szélsőjobboldalra sodródott Sértő Kálmán éppúgy kapott a zsidó nagytőkés pénzéből, mint sokan mások. Ahogy egy kortárs 1929-ben írta róla: „Chorin, Chorin, mindig Chorin, mindenesetre és föltétlenül … Mindenki számít rá és mindenki számol vele. Ő adva van.” Nem változott ez az amerikai emigrációban sem: legnevesebb támogatottja a szintén száműzetésben élő egykori kormányzó, Horthy Miklós volt, aki bizony komoly bajban lett volna Chorin havonta érkező csekkjei nélkül.