Meghívó a kecskeméti holokauszt emlékmű felavatására (1949)

Kecskeméten 1944 tavaszán mintegy 1300 zsidó lakott. Többségüket május-júniusban előbb gettóba zsúfolták, majd a helyi téglagyárban berendezett gyűjtőtáborba hurcolták. Az itteni körülmények –mint a magyarországi táborokban általában – rettenetesek voltak; több tucat ember öngyilkos lett. A zsidókat június utolsó napjaiban két transzporttal Auschwitz-Birkenauba hurcolták. A deportálásból kevesebb, mint százan tértek vissza, de újjáalakították a hitközséget. 1949-ben – más újjáéledt közösségekhez hasonlóan - emlékművet emeltek a holokauszt során meggyilkolt helyi zsidóknak. Ezeken általában összegyűjtötték az áldozatok nevét. A keresztes hadjáratok korszakától kezdve megfigyelhető, hogy a zsidó közösségeket érintő pusztítások emlékét jizkorkönyvekben (emlékkönyvekben) az áldozatok neveinek felsorolásával őrzik meg. Ez megfelelt egyrészt a „könyv népe” hagyományainak, másrészt praktikus volt, hiszen a zsidó közösségek történetében a pusztítások során gyakran nem maradtak elföldelhető holttestek, és így látogatható, emlékművé tehető sírok sem. A halottak neveinek évenkénti zsinagógai felolvasásával és a halotti imák elmondásával az áldozatokra emlékezés ritualizálódott, szakrális jelleget nyert.