Sopron

A zsidó kultúra legkorábbi magyarországi emlékei a nyugati határszélen, Sopronban találhatóak. Az Új utcában álló zsinagógát az utca tizenhat házában lakó zsidó közösség építette, feltehetően 1300–1320 körül. A zsinagóga nem csupán a közös imádkozások és istentiszteletek helyszíne volt, hanem tanházként és gyűlésteremként is működött. A soproni zsidók mellett szolgálta azokat is, akik kereskedőként, utazóként töltöttek néhány napot a városban. A zsinagóga egy Magyarországon is alkalmazott pápai rendelkezés értelmében nem nyílhatott közvetlenül az utcafrontra, így két lakóház közötti kis udvar mögé épült. A szomszédos épületek egyike az átutazó szegények szállása és kórháza volt, mely a zsidó intézményrendszer elengedhetetlen részét képezte mindenütt. Ebben az épülettömbben, a zsinagógával összeépítve találjuk a rituális fürdőt, mely Európa egyik legkorábbi ilyen emléke. A zsinagóga belső elrendezéséből, díszítményeiből csak kevés maradt fenn. A keleti oldalon látható a falba mélyített tórafülke, melyet kétoldalt szőlőindákkal díszített, felül háromszög alakú timpanonnal lezárt faragott keret övez. A nők a szertartások ideje alatt a  csarnok nyugati részéhez kapcsolt kisebb imateremben tartózkodhattak, ahonnan ablaknyílásokon nézhettek át a bimára és a tórafülkére, ahol a Mózes öt könyvét tartalmazó pergamentekercseket őrizték. A zsinagógát a zsidók 1526–os kiűzéséig használták, ezt követően a város eladta, eredeti funkciója feledésbe merült. Az 1957–58–as régészeti feltárást követően műemlékileg helyreállították.
A 19. század második felében mind az ortodox, mind a neológ hitközség számára épült zsinagóga Sopronban. A közösség nagy részét a holokauszt elpusztította: a mintegy 1800 főből körülbelül 200-an élték túl a borzalmakat. A neológ templomot 1945-ben egy bombatalálat a földig rombolta. Az ortodox zsinagóga évtizedek óta üresen áll, pusztul.