Mád

1772-ben az addig Lengyelországhoz tartozó Galícia az Osztrák Császárság része lett. A terület zsidó lakosságának egy része a jobb életlehetőségekkel kecsegtető Magyarországra költözhetett. Az ország keleti megyéiben ekkoriban megtelepedő zsidó közösség a nyugatitól eltérő szellemi háttérrel rendelkezett, sokan közül a különböző haszid udvarok, csodarabbik hívei voltak. Az első magyarországi haszid vallási vezetőt, Teitelbaum Mózest 1808-ban választották rabbivá Sátoraljaújhelyen, de más haszid udvarok is alakultak ezen a vidéken: Olaszliszkán, Bodrogkeresztúron, Tarcalon, Tokajban, Kállóban és Mádon. 1726-ban költözhettek be az első zsidó családok a bortermelő községbe, Mádra. Más hegyaljai zsidó borkereskedőkhöz hasonlóan nekik is jelentős szerepük volt a tokaji borok forgalmazásában, világhírűvé tételében. Egy korábbi, szerényebb imahely helyén 1795-ben építették fel a ma is álló zsinagógát, amely a lengyel zsinagógaépítészeti hagyományokat követve épült: térszerkezete, díszítései a haszid kultúra jegyeit mutatják. A középen álló tóraolvasó pult négy oszlopa nem csak a tetőszerkezetet tartja, hanem a hagyomány szerint az égi trónus lábait is jelenti, s így közvetlen kapcsolatot jelent a mennyei hatalmakkal. A tóraszekrény díszítése szintén szimbolikus: a három emelete legtetején a koronából kinövő fa motívuma az Isteni jelenlétre utal. Bonyhádhoz hasonlóan, a hagyomány szerint a mádi zsinagóga köveit is a közösség tagjai termelték ki és vitték a helyszínre, hogy idegenek ne érintsék őket.

1944 tavaszán a magyar hatóságok két napra a zsinagógába zárták a helyi zsidókat, mielőtt a sátoraljaújhelyi gettóba, majd Auschwitzba deportálták őket. A mintegy 250 mádi zsidó közül alig 40 élte túl a holokausztot. A hitközség 1956-ra megszűnt. A zsinagóga és a rabbilakás ma haszid zarándoklatok célpontja, de amióta a zsinagógát felújították, muzeális intézményként is látogatható.